Veslingur úgy döntött, öt nap múlva vágnak bele a Ketil által említett rejtélyes ösvény felderítésébe, addig mindenki a maga módján ütötte el az időt. Ő maga ismét felkereste nővérét, és a lelkére kötötte, hogy egy hónapig viselje el a jegesmedvebocsot, utána megszabadítja őket tőle, de ne szakítsák el a mamlasz férjét ennyire gyorsan a macitól, nehogy ostobaságot csináljon. Ez után a kovács sógort, Ulfot még keményebb munkára ösztökélte, és megpróbálta meggyőzni, hogy ne igyon (nehogy elpofázza a jegesmedve bocsot, mivel nem szerette volna, hogy Jégvérű Harald fülébe jusson, mivel akarják megspórolni a nászajándék beszerzést). Ulf ugyan rábólintott, de azt mindketten érezték, hogy ez nem annyira erős ígéret. (Egy svenkart visszatartani az ivástól... trollt táncolni tanítani könnyebb.)

A fennmaradó időben kicsit kutakodott Björn után, mert nagyon kíváncsi lett rá, hogy miből van pénze a medvetermetű svenkarnak ennyi huskarlt fizetni? Jégvérű Haraldból még kinézte, hogy ért a pénzhez, de Björn nem tűnt sem spórolós, sem gazdálkodós fajtának. Mivel nagyon óvatos és diszkrét volt (nem szerette volna, ha legközelebb egy fejsze suhan át az agyán, szó szerint), nem tudott meg sokat. Annyit viszont igen, hogy Björn bőkezű pénzszórása pár éve kezdődött, mikor is egy szolgálólánya gyermeket szült, majd másnapra a lány és a gyerek is eltűnt. Akkoriban ezt senki sem firtatta, mivel egy árva, máshonnan érkezett szolgáló volt. Veslingurnak komor gondolatai támadtak: lehetséges lenne, hogy a jarl egyik fia, Lundborg egyik lehetséges jövőbeli vezetője, a svenkar eszménykép megtestesítője alkut kössön a rettegett dvergekkel? 

Ez a gondolat önmagában is olyan súlyos vád volt, hogy egyelőre senkit nem avatott be a balsejtelmébe, inkább emészti még a dolgot. 

A titokzatos dvergekről szinte semmit sem lehet tudni.

Völünd felkereste vezérét, és rábeszélte Veslingurt, hogy a jegesmedve bocsot vigyék magukkal a kalskgardi vásárba. Nem igazán hiszi, hogy egy hónapig titokban maradhat a medvebocs híre, és aggódott, hogy a Jégvérű előtt kiderül, hogy elfogadták a megbízását és 100 ezüstjét, majd "házon belül" megoldották az ajándékozás kérdését. Veslingur elfogadta az érveket.
Utána bevatta a vezért a jóslatba, amit a jarl mondott neki (azt gondosan kihagyva, hogy eredetileg ő mondta el részegen, még három évvel korábban). Elmondta, hogy a jarl parancsba adta, hogy értelmezze a jövendölést. Amikor Veslingur úgy ítéli meg, hogy a "azt ki vérbosszút esküdött a Télnek, vet a méltatlan életének véget" szakasz szerinte azt jelenti, hogy valaki vérbosszút esküdött Kailleachnak, és ez az illető fogja megölni a jarl egyik (méltatlan) fiát, Völunk összerezzen, de ezt Veslingur nem veszi észre. Miután Veslingur felajánlja a segítségét a jóslat további értelmezésében, még elmondja Völundnak, hogy a sagák eléggé egységesek abban, hogy a jóslatokat megkísérelni megakadályozni mindig rossz ötlet, melyek rendszerint pont hogy beteljesítik ezeket a jövendöléseket. 

Völund ideje maradékát Nils godinál töltötte, hogy kitanulja ennek az életnek a rejtelmeit.

Aranyszemű Sigurd élt Sjón szellemsámán ajánlatával, és felkereste a vénembert, egyrészt hogy megtanulja a bűbájos holmik készítésének titkait, másrészt, hogy megismerje a tündérek és a tündérösvények természetét. A sámán elmondta, hogy ezek az ösvények nem állandóak, hol megjelennek, hol eltűnnek, viszont távoli vidékeket lehet elérni rajtuk keresztül. Amikor beavatja a szellemsámánt, hogy ők is egy tündérösvényt akarnak felderíteni, Sjón töprengőn elmereng. Végül Sigurdnak adja a maszkot, és még egy hosszú előadást is tart neki a jegesmedvékről, amikért láthatóan rajong. 

A vén sámán diszkréten megjegyzi, hogy a jarl cím nem örökletes. Beszélgetnek a csapatról. Arról is, hogy Sjón a jarl egyik fiát sem tartja alkalmas utódnak. És közben furán fürkészi Sigurdot, mint ha emlékeztetné valakire. 

Ketil elvégzi vadászi feladatait (közben ellenőrzi a tündér ösvényt, még megvan!). Sokat gyakorol a harci bárddal, majd egy idő után felkeresi Nilst, hogy a tündérnépekről érdeklődjön. Sajnos a vadász-godi nem tud róluk túl sokat, csak olyan hiedelmeket, mint hogy "kedvenc eledelük a gyermekek húsa", és hogy a számik szellemhite talán tőlük származik. Ketil legnagyobb félelme megvalósulni látszik: fel kell keresnie a félelmetes szellemsámánt, ha többet akar tudni.

A szellemsámán kunyhóját a legtöbb svenkar kerüli. Ketil is. És amikor mégis odamegy, de hallja hogy valakik beszélgetnek odabent, inkább elmegy egy órácskára. Visszatérve éppen belefut a távozó Sigurdba (mindketten értetlenül merednek egymásra). Végül betér a kunyhóba, de hosszas és körülményes udvariaskodás keretében kezdi el felvezetni a kérdését, így a sámán durván a szavába vág ("elég öreg vagyok, nincs nekem annyi időm, hogy kivárjam míg kibököd mit akarsz"), megkérdi, mit tud a tündérnépekről. 
Sjón semmi bíztatót nem mond. "Te hogy viszonyulsz a mezei nyúlhoz, vadász? Na, ők is így viszonyulnak hozzánk."  A tündérek uralják a telet, a havat, a jeget. Ha meg kell küzdeni eggyel, akkor ők üssenek először, lehetőleg minél többen. 
A tündérösvényekről azt mondja, az istenek vagy a szellemek tréfája, és valamiért hozzáfűzi, hogy "kerüljék a dvergeket". Ketil nem tudja, kik azok, és Sjón sem világosítja fel. Amikor távozik, Sjón még egy gumókból álló nyakláncot is a fiatal férfi nyakába akaszt.

//Sjón szemmel látható élvezettel és kaján kárörömmel szemléli az általa kiváltott félelmet.//

Vigrid három napig pihen, hogy kiheverje sebeit (atyja bántó megjegyzései nem segítik elő a gyógyulást). A negyedik napon azonban felkerekedik, mert szöget ütött a fejébe a Björnnel való beszélgetés, ami szerint Veslingur számi barátja, Lax esetleg csalással segítette a vezért a pozíciója elnyerésében. A szolgák közé menve gyorsan kifaggatja őket, megtudja, hogy Lax árva, hogy jól úszik, hogy Veslingur családja kedveli... és nem túl okos. 
Végül magához hívatja a fiút, aki valóban egyszerű, naivan együgyű és jószándékú (megajándékozza egy gombával Vigridet). Belátja, hogy sajnos (?) ez a fiú biztosan nem lett volna képes manipulálni a küzdelmüket, így nincs erkölcsi alapja új párbajt követelni vezérétől. Ideje maradékát gyakorlással (és atyja kellemetlenkedéseinek elviselésével) tölti.

A két vadász, Ketil és Sigurd még 10 napi adag élelemnek megfelelő húst vadászik össze.

A csapat tagjai összegyűlnek az ötödik nap hajnalán (a titokzatos ösvény Enku rúnakövétől indul, ami jó hat óra gyalogút), és menet közben átbeszélik, mi történt velük az elmúlt napokban (legalábbis a nagy részét, Veslingur nem mondta el a csapatnak a Björnnel kapcsolatos nyomasztó gyanúját, ahogy Vigrid sem, hogy felmerült benne hogy vezetője nem tisztán küzdött). Sigurd nem rejti el a csapat elől a maszkot, néha fel-felpróbálja (nem tapasztal semmi különöset, de a maszk remekül illik rá, szinte ráragad az arcára, bár levennie sem nehéz), de gondosan ügyel rá, hogy idegenek ne láthassák rajta. Völund az út előtt áldozatot mutatott be, és mire egy látomást kapott az istenektől (de erről nem beszél).

A rúnakőhöz és kunyhóhoz érve fura zaj üti meg a fülüket. Valaki fennhangon lovat áldoz Hönírnek, a Titkok urának! Ez kifejezetten nem szokás, Hönírnek még a papjai sem mondják ki a nevét, ha nincs rá nagyon nyomós okuk, Völund ráadásul rengeteg hibát is felfedez az áldozat bemutatási módjában. Fegyverrel a kézben közelítik meg a vakmerő áldozót, aki nem más, mint egy különös férfi. Náluk magasabb, vörös haja és lelógó harcsabajsza van, de szakálla nincs. Egy véres lándzsát megragadva fordul feléjük, lába előtt egy pompás ló szíven döfött teteme. A háta mögé búik gyorsan egy szintén vörös hajú, fiatal nő és egy vörös üstökű kisfiú is.
Lundborgban lovak egyáltalán nincsenek (a hosszú távú közlekedési eszköz a korcsolya), a vörös testszőrzet pedig még a lovaknál is kevéssé jellemző, gyorsan rájönnek, hogy az idegenek nem Nyírfalábúak, hanem egy másik svenkar klánszövetség, az Ulvikek közé tartoznak. Nem sokat tudnak erről a népségről, de azt igen, hogy a lovaknál, a vadászatnál és a sólymoknál kevés dolgot tartanak többre, és hogy Belenust, a Sólyomistent imádják, aki Lundborg legfőbb patrónus istene is. 

Miután nem ellenséges feléjük a csapat, az idegen földbe döfi a lándzsáját, és bemutatkozik. Ube Meldunson a neve, a felesége Isgred Kjolldotír, a fia Toke Ubeson. Új otthont keresnek, és azért tartanak Lundborg felé, mert az a hír járja, hogy Björn, a Medve igaz svenkar férfiaknak kínál huskarl státuszt, és mert ott befogadják a különcöket. 

Mivel nem ártottak nekik, a csapat felvilágosítja, hogy Björn gyűlöli a ragadvány neveket, és aki Björnnek, a Medvének nevezi, azt agyonveri, illetve hogy ha különcségről van szó, akkor szintén nem Björn a megfelelő választás. Vigrid Jégvérű Haraldot ajánlja, Veslingur és Völund viszont megemlítik, hogy Acélszakál Leif még a lundborgi jarl. Mint kiderül, Ube úgy tudta, hogy a vén Acélszakál már halálán van, és hamarosan Björn fog uralkodni. A csapat itt egymást túllicitálva biztosítja a családot a jarl keménységéről és szívósságáról. Végül útba igazítják a vándorló családot.

Ube és Isgred vált pár suttogó szót (az asszony ezidáig meg sem szólalt), majd Ube azt mondja, cserébe a jó tanácsokért, Isgred hajlandó három kérdésükre felelni, ugyanis ő egy völva, jövőlátó boszorkány, aki az istenek hangján szól. A csapat szkeptikus kissé az asszony isteni akarat közvetítői szerepével kapcsolatban (emlékeznek még hogyan akartak áldozni), de mivel nincs mit veszíteniük, gyors tanácskozás után elfogadják az ajánlatot (nem akarják megsérteni a közismerten büszke ulvíkot, és nincs mit veszteni a dologgal), és Veslingur magára vállalva, hogy a vérét áldozza, felteszi a közösen kitalált kérdéseket:

1. Hol találnak olyan fát, ami nem ég meg a tűzben? (Ez a titokzatos maszk miatt érdekes, tudni akarják, hol készült.)
Isgred (akinek a hangja mélysége egy férfinak is becsületére vállna) azt feleli, hogy a Karibuk erdejének legközepében, a Hóföldön, ahol már számik sem élnek. A Karibuk erdeje viszonylag ismert terület, mélyen a Hóföldön. Ez a válasz meglepően konkrét volt. 

2. Mi Völund látomásának értelme? (Egy füstből álló farkas falka rátőr egy csapat kecses hiúzra, hármat megölnek és egyet elragadnak.) 
A völva szerint ez ebben a pillanatban zajlik, az ösvény odavezeti őket, akkor megértik majd az értelmét. (Ösvényről nem esett szó az idegenekkel, ez valamennyire hitelesítette a boszorkány jósképességét.)

3. Kit szánnak az istenek Lundborg jarljának?
Isgred azt feleli, a jarlnak három fia van, az egyiküket. (A jarlnak közismerten kettő fia van, ez viszont aláássa vagy a völva képességeit, vagy az eddigi ismereteiket). 

A búcsú keretében Völund azt tanácsolja Ubénak, ha legközelebb az isteneknek áldoz, keressen egy godit, mert így csak eltékozolt egy jó lovat. Ube ezt sajnálja is, "de majd Lundborgba vesz újat". A csapatnak nincs szíve összetörni még jobban a reményeit. 

A tündérösvény kellemetlenül csöndes. Nem hallatszik a madarak csicsergése, sem a szél fújása. A fák közé sem tudnak benézni, olyan, mint ha körülöttük a kavargó, üres semmi létezne csupán. Előre látnak tökéletesen, visszafele is, de a fák között... semmi. Kivéve a maszkot ismét magára öltő Sigurdnál, aki csak hétköznapi erődnek látja a környezetét. Mikor kiderül, hogy ő az álarcban mást tapasztal, mint a többiek, felajánlja nekik is. Egyedül Veslingur hajlandó tenni vele egy próbát, de a maszk nem simul fel rá, és csodás képességei sem nyilvánulnak meg, nem is érti az ifjú vezér, hogy tudja ezt Sigurd viselni pántok nélkül. Visszaadja a maszkot, és haladnak tovább. 

Az ösvény szinte normálisnak tűn. Szinte.

Kb. 10 perc múlva az ösvény véget ér, és egy hóval borított tisztásra érnek. Hideg, télies az idő, nyoma sincs az otthoni tavasznak. A világ ezt leszámítva ismét normális, visszatértek az erdő hangjai. A tisztáson egy romba dőlt, ősöreg kunyhó maradványai, és három svenkar harcosnő vérben fekvő teteme. A harcosok páncélján sárga körben kék kör, mely sokkal egységesebb megjelenést ad nekik, mint a lundborgi huskarloknál szokás. 

Veslingur úgy ítéli meg, hogy ezek a nők a Sigdrífia klánszövetséghez tartoznak, akik amellett, hogy kemény harcosok hírében állnak, fura szokás szerint élnek: náluk a nők a felsőbbrendűek, a férfiak szinte csak szolgák (sokszor rabszolgák) lehetnek.

Ketil és Sigurd nyomokat keresnek, Ketil talál is néhányat: megtermet férfiakét, akik egy idő után egymás nyomába lépve akadályozták, hogy megállapítható legyen, mennyien vannak (egy tucatnál kevesebben, fél tucatnyinál többen, állapítják meg a vadászok). Ami még feltűnik, hogy nem svenkar bocskor nyomait hagyták, és hogy az egyikük terhet cipelt. Ezek aligha nem uthgardok, a rettegett tundra barbárok. Ezek a rettenetes vademberek Lundborgba nem ismertek, de a legendák amik róluk szóltak, egytől-egyig  borzalmas, civilizálatlan, emberhúson élő vadembernek írják le őket. És vélhetően magukkal vittek egy testet. (Ők lennének a farkasok és a hiúzok?)

Völung észrevesz egy csapatnyi, közeledő harcosnőt, akik az erdőből érkeznek. Gyorsan tanácskoznak, hogy elrejtőzzenek-e, de végül nyíltan fogadják őket. Fél tucat izmos harcosnő érkezik lándzsával, a vezetőjüknek pajzsa és fejszéje van, a neve Thurid Estridottír. Nem hallottak róla, ellenben ő hallott Velsingurról. Beazonosítja, hogy Nyírfalábúak, de következetesen száminak titulálja őket (hogy sértésként vagy tudatlanságból, az nem derül ki egyértelműen). Thurid végig lekezelően beszél velük, különösen Sigurddal, aki  viszont otthon sem tűrte jól a becsmérlő megjegyzéseket, és idegentől végkép nem veszi jó néven, de egyelőre vérontás nélkül marad a dolog, és a két csapat úgy dönt, együttműködnek az elrabolt sigdrífa harcosnő megmentése érdekében. Sigurd, akivel még Björn pribékjeinél is rosszabbul bánnak, nem igatán lelkes, ezért Thurid és ő egymásnak feszülnek, a harcosnő provokatívan áll bele egészen közel a személyes terére, sőt, még a lába között is megragadja. Végül a lehetőségekhez képest békében maradnak, és mennek tovább a nyomokat követve.

Veslingur kitartóan nem ül fel a provokációknak, hanem úgy dönt, tettekkel fogja bizonyítani, hogy ő és a csapata értékesek. Parancsára Ketil árnyékként suhanva deríti fel a környéket, és fedezi fel a barlangot, és a bejáratnál posztoló utghgard hústömeget.

Hatalmas, keléses arcú férfi, kezében egy gigászi lény combcsontja, melyet buzogányként forgat. A csapat gyors tervezés követőn olajozott gépezetként cselekszik (a harcosnők lekicsinylően engedik át a terepet, mivel ők frontális támadást akartak végrehajtani, de csinálják a férfiak...).

Veslingur mosolyogva és integetve kisétál az erdőből (az uthgard rögtön megrohamozza, de Vigrid rárontott ezzel megzavarva a rémet, a szkald elegánsan kitér a csapás útjából, mire Sigurd nyila a vállába csapódik, majd Veslingur végez vele. Völund reves ollóját csattogtatva, eszelős tekintettel indul el a hulla felé...

Uthgard: az a nép, akiket a kiművelt svenkar kultúra barbárnak tart.

//Itt ért véget a játékülés. Ami itt szépen kijött, hogy Heimurinn eltérő svenkar klánjai mennyire különbözőek. Az ulvíkek vörös szőrzete és bajusz viselete a szakáll helyett, továbbá a vonzódása a lovakhoz. Az, hogy amit a tündérvérű Sigurd otthon el kell viseljen Björn híveitől, az számára gyűlölködő és visszataszító, de Heimurinn más vidékein még szélsőségesnek sem számít. Itt Sigurdnak konkrétan három pilléren álló megvetést kell elviselnie: hogy idegen, hogy férfi, és hogy tündérsarj. Az is szépen kijött, hogy a csapat taktikusan, trükközve közelítik meg a problémát, ahogy a nyírfalábúak szokták, okkal helyeztem közéjük a kampányt :) 

A kaland hamarosan folytatódik. Hőseink még sosem öltek értelmes emberi lényt korábban, de egész életükben erre nevelték őket. Senki sem maradhat örökké tapasztalatnak, egy svenkarnak előbb-utóbb ölnie kell, ha hírnévre vágyik.//