A csapat tagjai lelkesen, de eltérő vehemenciával vetették bele a sumarblot (tavaszünnep) megünneplésébe, amin immár férfiként, a közösség teljes jogú tagjaként tehettek meg. Veslingur annyit kért csapatának tagjaitól, hogy a három napos ünnep után, a délutáni órákban gyűljenek össze a falu szélén, mert nem szerette volna nyíltan megsérteni Jégvérű Harald urat, aki tudomására hozta, hogy mindnyájukat várja az otthonába az ünnepély után.

//Eddigre élesen kirajzolódott a különbség Acélszakál Leif jarl két fia között. Björn medvetermetű, karizmatikus, harsány, egyfajta svenkar eszménykép, aki ráadásul nyíltan hangoztatja a svenkar felsőbbrendűségről szóló elméleteit, mindezt jelentős számi és félvér ellenes csomagolásban tálalva.  Jégvérű Harald vele ellentétben alacsony, teljesen érzelemmentes, megfontolt férfi, akire leginkább a "semmilyen" szót használhatnánk, ha nem lenne az a jéghideg, halott szeme, mely inkább félelmetessé teszi, semmiképpen sem vonzóvá. A csapat tagjaiból Vigrid a családi szokásnak megfelelve, Sigurd pedig tündérvérűségéből fakadó kényszerből nyíltan elköteleződött a Jégvérű mellett, viselve a tőle kapott meleg, kék színekkel díszített kabátot. Völund a kabátot megtartotta, de az egyre melegedő időben nem érzi fontosnak viselni, Ketil egyik fiúval sem szimpatizál (ellentétben a jarl távoli vidéken kóborló szkald lányával, Frejával, míg Veslingur Björn alkalmatlanabb vezetőnek tartja, de nem köteleződött el Harald mellett.//

Az ünnepség második napjának reggelén a csapat a jarl parancsa szerint a színe elé járult, ahol választhattak a felkínált javakból, cserébe a tundraelf maszkért, mely fejedelmi ajándék.

Aranyszemű Sigurd egy díszes vadászkürtöt választott, Völund Haldison a szépen kidolgozott vassisakot kérte, Ketil Olafson egy harci fejszével gyarapodott, Vigrid Sinricson egy díszes ruhát ölthetett magára, míg Veslingur Rolfson mint a csapat vezére, egy díszes fegyverövet és egy kis hordo lundit (zöld színű lundborgi pálinka különlegesség) vett magához. Mivel Veslingur volt a vezér, mindenki az ő jóváhagyásával kapta meg ezen mesés kincseket. A jarl elégedetten bólintott, látva a szkald milyen tiszteletet vívott ki az emberei szemében.

Ketil csak olyan lazán vett részt az ünneplésben, ő lélekben már a jarltól kapott fegyverrel gyakorolt kedvenc helyénél, a rég holt vándor, Enku rúnakövénél. Az ünnepség utáni első napon gyorsan elvégezte a csapák körbejárásának feladatait, és kora reggel kezdhette el a fegyver forgatásának gyakorlását. Olaf továbbra is vadászként szerette volna látni a fiát, Ketil pedig továbbra is hőssé akart válni.

Ahogy a bokrok közé sújtott, egy eddig ismeretlen ösvényt pillantott meg, amely elég különös, lévén igen sokat töltött ezen a helyen. Mint ha ez az ösvény eddig nem is lett volna ott... pedig elég kitaposottnak tűnt. Ketil óvatosan indult el felfedezni, azonban amikor észrevette, hogy nem hal sem madárcsicsergést, sem a szél zúgását (melyek a Lundborg környéki erdők természetes zajai), egy kb. öt perces felderítés után inkább visszatért az útról, és sebeseb eliramodott Lundbortg felé.

A városba sietve pontosan abba az emberbe szaladt bele, akinek a legjobban örült, Nils godiba, azaz most éppen Vadász Nilsbe, mivel a férfi gondosan elkülönítette magában a két szerepét. Nils kicsit szégyellte magát, amiért durván bánt Ketillel a férfivá avatásán. Ő alapvetően jókedélyű, bohókás ember, aki szíve szerint csak járná az erdőt és vadászna... azonban az istenek akaratából godiként kell helytáljon. Gyűlölte a papságát, de ha már csinálnia kell, nagyon komolyan veszi és a legjobban végzi el.

Ketil elmondta neki mire jutott, mire Nils aggodalmasan arra jutott, hogy talán egy tündér ösvénybe botlott az ijfú mentoráltja, ami aggasztó dolog. A tündérekről keveset tudni, de nem az emberek barátai, bűbájos népek, akik csecsemők vérén élnek. Okkal ellenségesek Sigurddal is azok, akik tündérvérűnek gyanítják.

Nils vadászni invitálja Ketilt (a tündér ösvénynek vélt úttal ellentétes irányba), akit továbbra is foglalkoztat a dolog. Mi van, ha a tündérek visszatértek? Nils nem veszi félválról a gondolatot, de annyira komor és nyomasztó, hogy inkább a vadászatra tereli a szót.Ketil érdeklődik mentorától, hogy vajon milyen sorsot szánnak neki az istenek? Elmondja, hogy hőssé akar válni mire a godi (svenkártól szokatlan visszafogottsággal) arra hívja fel a figyelmét, hogy a hősök általában korai és fájdalmas halállal halnak meg, nem ágyban és párnák között. Ez persze nem riasztja el a lelkes ifjút, de megjegyzi a godi szavait: a sagák hőseinél fontosabb volt, hogyan haltak meg, mint az, hogy hogyan éltek.

Vadászat közben találnak egy izgalmas nyomot... talán túl izgalmasat is. Egy medve méretű farkas lábnyomára leltek (mely sántit - mutatott rá Nils). Egy ideig követik a nyomát, de aztán ezek eltűnnek. Nem elhalványodnak, hanem eltűnnek, mint ha valaki szándékosan és alaposan tüntette volna el azokat.

Mivel Veslingur várja Ketilt, a rejtélyt nem oldják meg, hanem elsiet a találkozóra (és előtte enni pár falatot).

A Rúnakő, ahool a titokzatos ösvény megjelent.

Ketillel ellentétben Sigurd (aki a Hófia, a Hugyszemű, és hasonló jelzők után büszkén és boldag viseli a jarltól kapott Aranyszemű Sigurd nevet) kifejezetten lelkesen veti bele magát az ünnepségbe. Bíztatja Veslingurt, hogy minél többször (és színesebben) adja elő dicső hőstettük énekét, a lelkesítés és az italok pedig meghozzák a gyümölcsét: a visszafogott és a tényekre minél inkább hagyatkozó szkald vezér egy idő után egyre bátrabban színesíti a történetét, amit egyre többen mesélnek el, egyre nagyobb túlzásokkal.

A sikertől és sörtől megittasult Sigurd lelkesen táncolni hívja Berillt, aki kifejezett örömmel veti bele magát a táncba és a fiú karjaiba, azonban a móka nem tart sokáig: Magnus Tistigson, a jarl csahos kutyája (nem mellesleg Berill atjya) amint kiszúrja a táncoló párt, dührohamot kap. Sigurd próbál valamiféle tiszteletteljes táncot produkálni, de ez se nyugtatja le az őrjöngő apát, így Berill megragadja Sigurd kezét és kacagva futni kezdenek ki a csarnokból. Magnus ordítva követi őket, átgázolva asztalon, széken, ételen, emberen.

Pár perc fogócska után sikerül lerázzák, ahol egy ház árnyékában pihegve Berill elmesélni, hogy az atyja egy fiút sem enged soha a közelébe. Megkéri Sigurdot, hogy elevenítsék fel a fiú kalandjait, aki igen szívesen meséli el azokat kb. ötvenedjére is (Berill pedig remek hallgatóság, pont akkor sápad el, kapja szája elé a kezét vagy sikkant fel, amikor a drámai helyzet megkívánja). A romantikus pillanatot Björn két részeg huskarlja zavarja meg, egyik kezében saks (hosszú tőr), a másikban bunkósbot. A két alak láthatóan Sigurd baját akarja ellátni, és nem rémíti meg őket Berill atyjának említése sem ("pont előle bujkáltok, nem? Megöllek és nem lesz aki panaszkodjon"). Sigurd felkészül az esélytelen küzdelemre, testével óvva a lányt, azonban a leszámolásra nem kerül sor: a hó maradékából és a sárból, kövekből, faágakból álló fergeteg söpör végig a támadókon, akiknek meglepődni sincs ideje, egyikük hátrál, a másikuk térdre zuhan. 
Sikerült Sjón szellemsámán kunyhójánál a fiatalokra törni.

Sjón kilép a házból (Sigurd és Berill beszaladnak), és alaposan kiosztja a halálra rémült (és gyorsan kijózanodó) alakokat, felhívva a figyelmüket, hogy nem jó ötlet a szellemsámán kedvenc unokahúgát fenyegetni, majd egy "takarodjatok" vakkantással elbocsájtja a két megtépázott huskarlt. 

A szellemsámán elküldi Berillt főzni, mert beszélni szeretne Sigurddal (Berill nem ellenkezik). Tudni szeretné, pontosan (a szkaldi túlzások nélkül) hogy tettek szert a maszkra, és vajon valóban a tundraelf lelke volt-e a hópárducban? Miután Sigurd őszintén elmondja mit gondol (szerinte ez az igazság), a vén sámán leveszi az arcát takaró fejfedőt, és felfedi Sigurd előtt, hogy míg az egyik szemére már hályog borult, a másik éppen olyan természetellenesen arany színű, mint az ifjúé. Ezt követően visszaveszi a fejfedőt. 

Erről nem sokan tudnak Lundborgban, és senki sem beszél róla (még Björn sem!), és Sigurdnak rengeteg kérdése támad, mire Sjón azt mondja, hármat feltehet.

Sigurd első kérdése, hogy mit jelent ez a sárga szem? A sámán elsőre azt feleli, hogy Sigurd is tudja a választ, de amikor ő ragaszkodik hozzá, hogy kimondásra kerüljön az igazság, Sjón egy sóhajtás kíséretében felel: az Ősi Nép vére folyik ereikben: Talán rokonok is. Mesél róla, hogy egyszer találkozott az atyjáról, és pár szót mond a gyerekkoráról. Egy öregember meséje ez a fiataloknak.

Előveszi a maszkot, amit a jarlnak adtak. Elmondja, hogy tanulmányozta, és ilyen állarcot a hadifőnökök viselnek a tündérnép tagjai közül. De vajon miért és hogyan fagy meg egy hadifőnök egyedül, távol az otthonától? Sigurd megkérdi, tudja-e Sjón, mire jó a maszk? A sámán azonban azt szeretné, hogy ezt ő derítse ki. 

A beszélgetés közben a sámán egy váratlan mozdulattal a tűzbe veti az állarcot, amitől Sigurd megdöbben, de még inkább, mikor a vénember felhívja a figyelmét, hogy bár vörösen izzik, a tiszta fából készült állarc nem kap lángra. Amikor Sjón javaslatára kipiszkálja, érzi, hogy fel sem melegedett. A szellemsámán elmondja, hogy szerinte nem bűbájos holmi, viszont a fa mágikus, amiből készült. Ha megleli a fát, talán megleli a válaszokat is. Sjón már öregnek érzi magát újabb kalandhoz, de Sigurd még fiatal.

Időközben elkészül az étel, Berill megterít és felszolgálja a ragulevest. Sigurd azt kéri Sjóntól, mondja el amit az Ősi Népről tud. Felmerül a kérdés, miért nevezi a sámán következetesen "Ősi Népnek", mire azt feleli, "mert ősiek. Itt voltak mielőtt a számik és svenkarok megérkeztek, és itt lesznek miután mi elenyészünk". Abba maradnak, hogy Sigurd alkalmanként látogassa meg őt, és akkor majd mesél hosszabban az Ősi Népről, mert ez most kicsit hosszadalmas lenne.

Az ebéd után Sjón otthagyja a két fiatalt az otthonában. Sigurd kísérlet gyanánt felveszi a maszkot (olyan érzés, mint ha valami nyálkás kulimászba dugná a fejét, pedig teljesen száraz) és Ulfra, a kutyájára gondol, de semmi nem történik, így leveszi az állarcot.

Berill és Sigurd ekkortájt fogják fel, hogy kettesben maradtak és itt senki sem fogja őket megzavarni. 
"Mi az, amiért atyád még haragudna rám, ha kiderülne?"
"Nem fog kiderülni." - kacsint Berill.
A szellemtotemek csak a tanúi annak, hogy Berill és Sigurd semmiképpen sem csak barátok immáron.

Hangulatkép a kunyhóról

Veslingurnak különösen kellemetlenül teltek az ünnep napjai, mivel atyja, Rolf a második napon egy barátii pofozkodás keretében eltörte a bokáját, így ideje nagy részébe őt kellett ápolni. Ez a hír azért is kellemetlen volt, mert három hét múlva tartják a hétévente rendezett kalskgardi nagy vásárt, ahová Heimurinn szerte özönlenek a kereskedők egzotikus árukkal, Rolf is jelentős készleteket halmozott fel lundiból, karibu agancsokból, és agancsokból faragott számi szobrocskákból. Velsingur bátyja, Ragnar vállalta volna a feladatot, azonban meghívást kapott jegyesének atyjától, Myraland jarljától, Geir Olafsontól. Ez ragyogó lehetőség, hogy hivatalosan is megkérje Yrsa kezét, így nem utasíthatta vissza a látogatást. Veslingur vállalta, hogy az emberivel együtt elviszi a szállítmányt. Rolf elszalajtotta Veslingurt a sógorához, Ulf Gunnarsonhoz, ki Lundborg elismert kovács mestere, hogy érdeklődjön arról a különleges fém szánról, amin át az olvadó havon is könnyedén szállíthatóvá válik az áru.

Ragnar félrevonta Veslingurt, és figyelmeztette (valódi testvéri aggodalommal), hogy legyen óvatos. Egy két hetes út amúgy sem veszélytelen, de a vásár idején megszaporodnak a haramiák. Veslingur megköszönte a figyelmeztetést, és elsietett a sógorának házához (a műhely hangos és zajos jellege miatt a falutól kicsit távolabb lakik a nővére és sógora).

A házhoz közeledve már távolról hallotta nővérének Astridnak a dühödt kiabálását, és Ulf mélyen zengő hangját, mint ha magyarázkodna: 
– Mégis mi a fenét képzeltél? Szerinted mi lesz velünk, ha ez kiderül?
– Nem fog kiderülni.
– NEM FOG KIDERÜLNI? SZERINTED SENKINEK NEM TŰNIK FEL? MÉGIS MEKKORÁRA NŐ MEG EZ AZ IZÉ?
És így tovább, még sokáig.

Belépve a házba sikerült lecsitítani a kedélyeket, és megtudni a veszekedés okát: Ulf nyert valakitől (részeg volt, nem emlékszik ki volt az) kockán egy jegesmedve bocsot. Veslingur sikerül törékeny békét kovácsoljon azzal, hogy együtt olvadozik a termetes kováccsal (tényleg roppant bájos a medvekölyök), másrészt biztosítani nővérét, hogy majd megjön a férje esze. Megállapodnak Ulffal, hogy meggyorsítja a munkálatokat (addig sem pöröl vele Astrid).

A nem várt bonyodalom.

Vigrid úgy döntött, hogy kicsit utána néz Hamdir bátyjának, ki Jégvérű Harald egyik huskarlja, de egy ideje távol van. A Jégvérű embereihez csapódik, és lelkesen iszik velük (itatja őket), míg ravaszkodásával megtudja, hogy a bátyja titkos küldetésben jár: Jégvérű Harald követeként kereste fel a svea királyt, Fehér Finn Fingborgisont, hogy közvetítse a Jégvérű azon szándékát, hogy feleségül vegye a lányát, Holló Solrún Finndotírt. Mikor üzent a bátyjának, hogy végre karperecet kapott, az egyik fegyveres elkottyantotta, hogy lehet személyesen átadhatja majd az üzenetét, de a másik belé fojtotta a szót.

A sikeres próbatétel és a díszes ruha erőt és önbizalmat adott Vigridnek, hogy felkeresse a neki tetsző Gunhildet, a fafaragó lányát. Gunhild a barátnőivel járt valami női körtáncot, ez azonban nem akadályozta meg a lelkes harcost, hogy megszólítsa és felhívja a figyelmét nemrégiben elért eredményeire, aminek hatására egyrészt a kiszemelt barátnői heves vihogóhörcsöt kaptak, másrészt Gunhild hajlandó volt végre táncolni vele, ami az eddigi lesújtó pillantásokhoz képest határozott előrelépés (sőt, bárhogy kérette magát, láthatóan szimpatikus volt neki Viigrid magabiztos fellépése, melyet alaposan megtámogatott Veslingur vírusként terjedő hősi éneke.

Úgy tűnt, ezt a napot semmi nem ronthatja el, amikor is egy fatörzs vastag kéz karolta át a vállát, és mikor odafordult, Björn medveméretű fejét pillantotta meg, aki határozottan egy félreeső sarok felé kormányozta a harcias, de kicsit megszeppent ifjút (közben három huskarl diszkréten leválasztotta őket a tömegtől, őrséget állva körülöttük).

Acélszakál jarl fiatalabb fia olyan dolgokat mondott Vigridnek, amik mélyen az elevenébe találtak. Miért nem ő a vezér, amikor messze ő a legrátermettebb? Vigrid elismerte, hogy igazságos küzdelembe győzte le Veslingur, mire Björn (meglepően jól értesülten) szóba hozta Veslingur számi barátját, Laxot, aki ott szurkolt a háttérben, és célzott rá, hogy a számik a szellemekkel barátkozva képesek akár segíteni is azt, akit szeretnének. 
Björn dicsérte Vigridet, igazi svenkarnak nevezte. Szóba hozta a Jégvérű szolgálatában álló bátyját, hogy az atyja nem becsüli meg eléggé, hogy ha ő is Harald oldalára áll, sosem törhet ki az árnyékából... Björnől közismert tény, hogy medvetermetű, hogy harsány és indulatos, azt azonban Vigrid először tapasztalta meg, hogy karizmatikus és intelligens is. Minden szaval egy tőrdöfés volt, mely elültette a kétség magvait. 
Végül Björn felkérte Vigridet, hogy álljon az oldalára, de nem kényszerítette döntésre. Elfogadta, hogy az ifjú harcos gondolkodni akar az elhangzottakon. Mondott még sok mindent, beszélt róla, hogy a nomád számiknak sem normális hogy egy svenkar településen éljenek, hogy a svenkaroknak nem normális, hogy nem hódítanak és halmoznak dicsőséget. A végén biztosította Sinric fiát, hogy "megtarthatja a sárga szemű korcsot (értsd, Sigurdot) ha mellé áll, és még a karperecét sem veszi el. Továbbá tájékoztatta a fiút, hogy háromszor annyi embere van mint a bátyjának, és aki közé és a jarl cím közé áll, azt kibelezi.

Vigrid borús gondolatokkal hagyta el a lakomacsarnokot. 

A karkaterek nem pont így néznek ki, de a két férfi közti méretkülönbséget jól visszaadja. 

Völund megvárta, míg Nils godi elég józan és rá is ér vele beszélgetni, addig diszkréten figyelte a kínálkozó lehetőséget (ez a második nap délelőttjén jött el), míg a vadász egy idő után észrevette, hogy az ifjú a nyomába koslat és megkérdezte, mit szeretne tőle?

Völund elmondta, milyen látomásokat kap, egyre gyakrabban, mire a godi vidám arca elkomorult. Meghallhatva az ifjút, elmondja, hogy a látomásában látott kép a Fénytelen Birodalom kapuja (ide jutnak azok, kik nem voltak elég hősiesek, hogy Hönír, a Titkok Ura befogadja őket csarnokába), melynek úrnője Kailleach, a halál, a tél, a betegségek és alvilág istennője. Ahogy Wölund elmesélte az élményeit, ahogy a lángok felcsaptak a tundraelf teteme körül, ahogy a lavinában meghallotta a különös suttogást, a godi együttérzően azt javasolja, kezdjen el godi botot készíteni. Nils átérzi Völund zavarát és kényelmetlenségét, ő maga vadász akart lenni, sosem vágyott rá, hogy godi legyen. Mesél neki Kaieleachról, arról, hogy őt mint a gyengék kirostálóját, egyfajta szükséges rosszat tisztelik a svenkarok. Hite nem üldözött, de félt (érthető okból). Bár láthatóan minden porcikája tiltakozik, hogy még többször öltse magára a godi szerepét, nem viszi rá a lélek, hogy magára hagyja a zavarodott Völundot, így felajálja, hogy felkeresheti, és együtt megpróbálják értelmezni a látomásokat (gyakorlatilag felajálja, hogy lehet a tanonca). 

Völund már egészen megörül a segítségnek, mikor Magnus, a jarl berzerkere megveregeti a vállát, és int a fejével hogy kövesse. A goditól hallott dolgokon elmélkedik, és csak az utolsó pillanatban tűnik fel neki, hogy a jarl különtermében áll, a berzerker kiment az ajtón, és ő farkasszemet néz Acélszakál Leif jarllal. Rajtuk kívül csak egy Gyda nevű szolgálólány van a terembe, akit Völund kifejezetten csinosnak ítél.

A jarl, akinek ha remegett is a keze mielőtt megszólal, mindig az erőt, a legyőzhetetlenséget sugározta, most kifejezetten gyengének tűnik, egy reszketeg öregembernek. Egész teste remeg, szavai sem erősek, de Völund így is megszeppen, mikor rámordul: "Sejted-e, Remete Völund, hogy honnan tudtam, hogy birtokaim határán élsz, egy kis vadászkunyhóba?"
Völund elmondja, hogy Arne szerint (aki őt felnevelte) Acélszakál Leif jarl mindent tud ami a földjein történik. A jarl ingerült lesz Arne neve hallatán, és rákérdez, hogy vajon Völund a fia-e vagy a szolgája? Ő azt feleli a fia... és nem. Nem feszegetik a választ.

A szolgáló ételt és italt hoz, mire a jarl emlékezteti Völundot egy három évvel ezelőtt mondott jóslatra, amire maga Völund nem, vagy csak nagyon homályosan emlékszik. A vénember egy rúnákkal ékített fadarabot vesz elő, leteszi az asztalra, és felolvassa a jóslatot:

„Kailleach fülembe súgja szavát
Acélszakál méltatlan fiára
Nem vár a Titkok Urának csarnoka
Eljő érte a korai halál
Rá csak a Fénytelen Birodalom vár
Az, ki vérbosszút esküdött a Télnek
Vet a méltatlan életének véget”

Acélszakált nagyon érdekli, ki esküdött vérbosszút a Télnek? Vajon melyik fiára vonatkozik a baljós jövendölés? Miután úgy ítéli meg, Völund valóban nem tudja a kérdéseire a választ, parancsba adja, hogy sürgősen fejtsék meg a jóslatot a godival. 

Völund megkérdezi a jarlt, miért száműzte Arnét? Acélszakál azt feleli, nem száműzte, Arne távozott egyik napról a másikra. Ha rajta múlik, Völund felnőhetett volna itt, a csarnok kényelmében. Ez a nélkülözésben felnőtt Völundot mélységes keserűséggel és haraggal tölti el, nem érti miért tette az apja... vagy nevelője? Szóval Arne miért tette amit tett?

Acélszakál biztosítja Völundot, hogy nem tekinti ellenségének (Völünk arcán jól látható a megkönnyebülés), mire ő biztosítja a jarlt hűségéről.

Szóba kerül Arne halála, ahol Völund kegyes hazugságot mond ("medve tépte szét"), de a halál hírétől dührohamot kapó, majd magába roskadó férfit látva (akinek a személye az egyetlen, ami visszatartja Lundborgot a véres belháborútól) végül úgy dönt elmondja az igazat: halálra itta magát. 

Acélszakál Leif

És eljön az ünnep utáni nap délutánja, amikor Veslingur csapata összegyűlik.

Mindenki elmeséli az őt ért élményeket (legalábbis egy részét). Vigrid kimértebb Veslingurral, mint eddig, ez többeknek feltűnik. Kialakul egy kis politikai elmélkedés Lundborg jövőjéről. Veslingur nincs elragadtatva Haraldtól, de mélységesen megveti Björnt. Sigurd kényszer helyzetben van, származása miatt rá (Björn Vigridnek tett ígérete ellenére) semmi jó nem várna, ha Björn válna jarllá. Vigrid mindig Jégvérű Harald támogatója volt (kék színeit Sigurddal együtt viselik), de a Björnnel való párbeszéd elbizonytalanította. Sigurd azt mondja Vigridnek: "Björn nem jó ember, te viszont az vagy. A választás egyértelmű.) Ketil továbbra is Frejának örülne, mint jarl, ezzel Völund nem ért egyet ("milyen jarl az, aki nincs is itthon, hanem más vidékeken csatangol?"). Ő maga nem foglal állást, de jelzi a többieknek, hogy Björn hencegése az emberei számával igaz lehet, mert a legtöbb vidéken a számikat rabszolgaként, és nem a közösség tagjaként kezelik, és ez sok kóborló zsoldost hozhat Björn zászlaja alá távoli földekről is. 

Végül felkeresik Jégvérű Haraldot, aki kényelmes, de pompa nélküli, már-már puritán házban él. Jégvérű nem kertel: elmondja, hogy kevesebb embere van, mint Björnnek, ezért el akarja venni a svea király lányát, ezért azt szeretné, hogy menjenek el a kalskgardi vásárba, és szerezzenek egy király lányához méltó nászajándékot.  Az arra vonatkozó kérdésekre, hogy "milyen a lány szeme színe?" "mit szeret?" Jégvérű nem tud felelni, láthatóan nem táplál érzelmeket az ügy iránt, inkább egy király támogatását kívánja elnyerni. Mivel nem kérdeznek rá, ő maga szóba hozza a jutalom kérdését, de Veslingur biztosítja, hogy nincs kétsége afelől, hogy egy ilyen úr mint ő, méltó módon honorálja a szolgálatot. Jégvérű egy száz ezüstöt tartalmazó ládát ad a csapatnak, ennyit tud szánni az ajándékra.

A házon kívül a csapat némi ötletelést követően ráébred, hogy egy jegesmedve bocsa akár 140-150 ezüstöt is megérhet, így bár Veslingur atyjának kérésére nem hagyhatják ki a kalskgardi utat, de jó eséllyel kerestek 100 ezüstöt, és még a családi viszályt is elhárították, ha sikerül rábeszélni a kovácsot.

Mivel még van majdnem egy hetük a tervezett indulásig, felmerül a gondolat, hogy addig utána nézhetnének a Ketil által talált ösvénynek...

//Ez egy szándékosan a karakterekre építő játékalkalom volt, amit megszórtam jelentős mennyiségű kalandmaggal. Van itt tündérösvény, politika, egy misztikus maszk, egy óriási farkasnak a lábnyoma, egy hatalmas vásár... és még sok minden más is. Hőseink immár felnőttként dönthetnek, mit kezdenek a helyzettel, miközben több prominens ember is felfigyelt rájuk a kiemelkedő sikert elért próbatételük hatására.//